2021.03.01.

Szakrális Magyarország

A SZAKRÁLIS MAGYARORSZÁG CSAK EGY ÉLŐ KERET, MINŐSÉGI TARTALOMMAL TI TÖLTITEK MEG.

Isten dolga

Az emberek számtalan módon gondolkodnak az Istenről, Istenekről, azonban szinte minden elképzés fókuszában az a gondolat áll, hogy az Isten uralkodik, akaratot nyilvánít és hatalmat gyakorol felettük.

Ezek az elképzelések az ember felsőbbrendűbe vetett hitéből és az iránykeresés igényéből fakadnak. Nem mindig volt ez így, hiszen az emberek nagyon sokáig – helyenként az un. civilizálatlan emberek a mai napig – direkt kapcsolatban voltak az Élettel, a primer mátrixszal, ezért jól működött a belső iránymutatásuk, helyén volt az én és ön értékelésük, egészségesen viszonyultak egymáshoz és a külvilághoz.

Az emberi civilizációk „fejlődésének”, egyre bonyolultabbá válásának útján, az Isten valós létének megtagadása okán valahogy elveszítette mágnesezettségét az emberek belső iránytűje. Sokat rontott a helyzeten, hogy kialakultak a ma ismert nagy vallások, amelyek kifejezetten globalizációs kezdemények, és letértek arról az útról, amelyet követniük kellett volna, vagyis az irányt vesztett emberek számára helyes látásmódot, helyes irányt kellett volna mutatniuk.  

No de hogy is mutathattak volna helyes irányt olyan szellemi entitások, amelyek csaláson és hazugságon, szándékos elhallgatáson, ferdítéseken alapultak!

Mint ahogy azt már korábbiakban taglaltuk, az emberiség ős-ideája az Istenanya teremtő ölében nyugodott, minden kérése és hálája felé irányult. Amíg abszolút evidenciának számított, hogy az Isten feminin jellegű, addig senki nem vitatta, hogy azért bízatott a nőstényekre az élet továbbadása, mert az Istenanya feltétlen szeretetének erényeit hordozzák, és ezáltal alkalmasak az utódok létrehozására és felnevelésére.

A kétnemű fajok nagyobbik részénél a nemzésen túl a hímeknek nem sok, vagy egyáltalán nincs szerepük az utódok felnevelésében. Az embernél sem szükségszerű, hogy részt vegyenek benne. Leánygyermekek nevelésében elviekben egyáltalán nincs szükség férfiak közrehatására, a fiúgyermekek esetében kiskamasz kor környékén kell a fiúknak a férfitársadalomba beintegrálódni és ettől kezdve az apáknak hangsúlyos szerepük van e téren.

Érthető, ha a fentiek kapcsán az olvasó felhúzza a szemöldökét, hiszen a mai közfelfogás egészen más: Ma egy apától elvárják, hogy ugyanúgy vegyen részt a csecsemőgondozástól kezdődően a gyermek nevelésében, mint az anya. Noha a jelenkor társadalmi elvárásai a férfi vadságának lágyítására és a fejlődés szükségszerűségére hivatkoznak, azonban ezek az elképzelések vallási, filozófiai eltévelyedéseken nyugszanak és számtalan vonatkozásban szembe mennek a természet rendjével.

Úgy véljük nem szükséges felsorolnunk, hogy ezen kívül még hány és milyen területeken megy szembe az emberiség az alapvető józansággal, és hány és hány vonatkozásban csúfolja meg Isten óhaját és akaratát.

Hiszen, ha Isten úgy találta volna, hogy nincs szükség nőstényekre és hímekre, akkor nem lennének. Ezzel szemben tényszerűen vannak, léteznek. Ugyanakkor az emberek egy rétege már odáig ment, hogy saját magára nézve is tagadja saját identitását.  

Hogy hova sorolandóak ezek a transgender lények az Élet és Isten szempontjából, még várat magára, de úgy véljük, hogy Isten leginkább a történelem süllyesztőjébe helyezi őket.

Hiszen attól, hogy valakik, egy szűk réteg, valamilyen kitekert felfogás mentén úgy vélik, hogy kivonhatják magukat az Élet, avagy Isten törvényei alól, még nem teszi nem létezővé Isten eredeti szándékát.

Isten az Életen és annak minden formáján keresztül terjeszti ki és tapasztalja meg önmagát. Számára az eredendő, primer Élet gyönyörködtető, függetlenül attól, hogy teremtményei milyen szabályok mentén élik az életüket.

Minden lény a maga szintjén szabadsággal, szabad akarattal rendelkezik. Saját maga dönthet arról, hogy miképpen szervezi meg saját egyéni és társadalmi életét.

Isten az egyetlen valódi liberális, hiszen bármit megenged. Más lapra tartozik, hogy a teremtett világnak sajátságos és változtathatatlan törvényei vannak, amelybe minden élőlénynek bele kell simulnia. S ha az egyed lázad, figyelmetlen vagy nem működik együtt, nem simul bele, óhatatlanul sérül és elpusztul.

Az ember a maga teremtette szabályok és sajátos civilizációs rendeződése mentén bizony egyre ritkábban tartja magát Isten törvényeihez, ezért saját magát ítéli pusztulásra. No és amikor beköszönt a baj, akkor mit tesz?

Elkezdi korholni, szidni, káromolni az Istent, megkérdőjelezi, hogy ugyan miért nem segít neki, miért nézi tétlenül a tébolyultságot és a káoszt?

Miért nem tesz valamit?

No de mit tehet és tesz az Isten? Számtalan módon és egyre durvábban figyelmeztet.

Ki figyel erre? Sokan figyelnek, értik és figyelmeztetik azokat, akik nem értik, nem akarják érteni Isten figyelmeztetéseit, de széllel bélelt álmodozóknak tartják őket.

Amikor már bizonyos durva és félreérthetetlen figyelmeztetések sem elegendőek, akkor küld az adott populációkba olyan egyedeket, akik/amelyek valamilyen különleges adottságuk folytán az adott faj nyelvén képesek kommunikálni és megpróbálják jobb útra terelni a populációt. Emberi szinten, a romlott erkölcsöket a szeretet erejével próbálják kiküszöbölni.

Az ilyen küldöttek helyzete mindig roppant nehéz, hatásuk elhanyagolható, hiszen csak kevesek értik őket és akik értik, többnyire nem az adott társadalmak központi kulcsfigurái. Így aztán nem sokan hallgatnak rájuk, hiszen a romlottság nem ért a szeretet nyelvén.  

No de vajon az Isten feladja?

Nem. Még mindig dob egy mentőövet. Újra követet küld, de már olyat, aki teljességében ismeri az Élet minden csínját-bínját, aki magába integrál mindent, hogy cél szerint azt az eszközt alkalmazhassa, ami az adott idő és helyzet megkíván. Olyat, aki sokakkal képes egy nyelven beszélni, nem riad meg a gonosztól, tudja kezelni a rémségeket, aki akár a Sátánnal is szembeszáll és legyőzi azt.

Őt vajon, hogy fogadják az emberek? Hisznek benne, hisznek neki?

Á, dehogy! Vizsgálgatják jobbról-balról. Nem olyan, amilyennek várták. Nem elég szép, nem elég jó, nem elég…és túl kemény és túl rámenős és túl egyedi. Vagyis nem fér bele a keretekbe. No és a legnagyobb hibája, hogy nő. Mert ugyan mi más lehetne, hiszen a végső megoldás mindig az, hogy menjünk vissza a kályhához! Az pedig a szent nőiség, a női teljesség.

S éppen ez az a patthelyzet, amit egy megromlott, legyengült, beteg társadalom a legkevésbé képes befogadni. A nőtől a gyengeséget, behódolást és megalkuvást várják mindeközben nem veszik észre, hogy voltaképpen ez vezetett az emberiség szellemi-lelki-fizikai romlásához és végeredményként a bukásához. A nő elgyengülése, hatalomvesztése és függelembe kerülése idézte elő a káoszt. Az idők során az emberiség pedig hozzászokott egy saját maga gyártotta sztereotípiához, mely szerint a férfi az okos, a logikus az erős, tehát a főnök. A nő ostoba, álmodozó, gyenge, tehát alárendelt. Vagyis felborult az isteni hierarchia, hiszen a természetben mindig a nőstény a szívósabb, az életrevalóbb. A gyenge nő/nőstény hitvány utódokat nevel. A silányság pedig öngerjesztő módon további silányságot termel. Következésképp a populáció (az emberiség) elkorcsosul. A lecsúszottak pedig kitalálják, hogy a nő nem nő, a férfi nem férfi, az Isten nem létezik, és vakon, ostobán önmagukat megkoronázva, tudománynak nevezett tévképzetek mentén belenyúlkálnak Isten szent világába. Beletúrnak az Élet finoman hangolt szövedékébe, amelyről legfeljebb halovány fogalmaik vannak és millió torokból fennhéjázó gőggel harsogják túl az Élet parancsait. Az emberek már nem hallják tőlük Isten gyengéd és halk suttogását, intelmeit. Már nem hisznek elgyengült belső iránytűiknek sem. A médiából áradó szellemi szennynek hisznek. A tisztaságot, a tiszta forrást megkérdőjelezik. S minél tisztább és elementárisabb egy jelenség vagy egy ember, annál hihetetlenebb és kérdésesebb számukra.

Feltenném ezek után a logikus kérdést: Vajon ki a hibás? Vajon van-e még joga egyetlen embernek is bármit is kérni az Istentől? Megérdemlik-e a kegyelmet? Érdemlik-e a meghallgatást?

Hiszen az emberek várják a megmentőt, de nagyon úgy tűnik, hogy hasonlóan viselkednek, mint az egyszeri pap árvíz idején.

Isten küldött érte mentőcsónakokat, de Ő valami mást várt, valami csodát, valami különleges élményt, valami csak a fejében élő elragadtatást, és egy idea fogságában odaveszett. S amikor Isten színe elé került, vádaskodott: Jó szolgád voltam, mégis cserben hagytál.

Isten pedig azt mondta: Küldtem érted három mentőcsónakot. Nem éltél vele.

Szóval kedves emberek, bizony Önök is így vannak ezzel. Várják a csodát, miközben elszalasztják az utolsó mentőcsónakot is.

A megmentőjük itt van, jelen van, segíti/segítené Önöket.

Önök pedig húzogatják a szájukat, fanyalognak, kémlelik az eget, és korholják az Istent amiért nem dob mentőövet.  Miközben nem vesznek tudomást a segítségről. Mert nem az, és nem olyan, mint ahogy képzelték. Mert nem így várták. Nem tudják mire, de nem erre vártak.  Mert nem úgy beszél, nem úgy viselkedik, ahogy várták…. Semmi nem elég jó, semmi nem elég alkalmas…és csak eszik, marják egymást….

Közben az időkapu szépen becsukódik, az emberiség lesüllyed, és az EMBERSÉG végleg megbukik.

Önök pedig nagy égi műsor keretében meg fogják kapni a hamis messiásukat. Mert a hamis mindig nagyon tudja, hogyan kell a szemfényvesztést jól csinálni, hogyan tudja magát elfogadtatni. Önök pedig hozzászoktak a hamissághoz, és jól megérdemelten meg fogják kapni azt a végső nagy átverést/szemfényvesztést, amely a végső pusztulásukhoz vezet. Elsőként odavész a magas kultúra és a fehér ember, majd szépen sorban követik a többiek is. Azok is sorra kerülnek, akik ezt az egész eszement őrületet kitalálták. Végül eltűnik az ember erről a bolygóról és az Élet ismét burjánzóan széppé válik, immáron az emberiség nélkül.

A kérdés már nem az, hogy előfordulhat-e ilyen szörnyűség, hanem az, hogy miképp kerülhető el?

Mi adtunk ehhez segítséget. Adtunk muníciót. Nem kell elfogadni. Ámde kéretik az Istent nem hibáztatni! Az Isten jót akart az embernek, csak az ember nem akar EMBER lenni.

Mi megtettük az arany-korért amit meg kellett, – elpusztítottuk a Sátánt. Azonban figyelemre méltóak voltak az utolsó szavai: „Én magam soha semmit nem csináltam, csak kihasználtam egymás ellen az emberek gyarlóságait.”

Emberek! Tudniuk kell, hogy már csak az emberek gonoszságát kell legyőzni. Az pedig nem Isten dolga, az az Önök feladata!

Amíg a jó emberek jó szándékkal azt feltételezik, hogy gonoszt jóvá lehet szeretni: Önök elbuknak.

Amíg azt hiszik, elég nagyon vágyni, és imádkozni a jó világ bekövetkeztéért: Önök elbuknak.

Amíg azoknak hisznek és azokat követik, akik a leghangosabbak és hangzatosabbak: Önök elbuknak.

Amíg azt gondolják, hogy petíciózni és jogászkodni kell a regnáló rendszer ellen: Önök elbuknak.

Amíg azt hiszik, hogy elég, ha kimennek az utcára és forradalmat csinálnak: Önök elbuknak.

Amíg várják a külföldi megmentést: Önök elbuknak.

Amíg azt hiszik, hogy a politikai pártok változást hoznak: Önök elbuknak.

Amíg azt hiszik, hogy bármelyik vallás vagy isten megmenti Önöket: Önök elbuknak.

Amíg elhiszik, hogy a demokrácia a legmagasabb szintű társadalmi berendezkedés: Önök elbuknak.

Amíg elutasítják az isteni hirarchiát: Önök elbuknak.

Hogyan lehet kilábalni és nyerni?

Tudomásul kell venni, hogy a rendszer velejéig romlott, javíthatatlan, és le kell cserélni!

Tudomásul kell venni, hogy az eddigi állam berendezkedés nem illeszkedik a természet rendjébe!

Tudomásul kell venni, hogy jobb élet csak akkor köszönthet be, ha előszőr mindenki a saját szemléletén változtat!

Tudomásul kell venni, hogy már semmi nem lesz úgy ahogy volt, de még van esély arra, hogy sokkal szebb, jobb és igazságosabb világ köszöntsön be!

Tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi rendszert Önök éltetik, Önök tartják fenn!

El kell fogadni, hogy van megoldás, csak az a megoldás kívül esik az Önök által várt és elképzelt képleten! Nagyon más, mint amiről valaha is álmodtak, ugyanakkor éppen ezért működőképes.

Mi segítjük Önöket, de a megvalósítás szándéka nélkül mit ér bármilyen segítség? Akik úgy akarnak változást, hogy nem fogadják el a megoldások újszerűségét és másságát, hogy akarnak megújhodást?

Aki győzni akar, annak először a saját önsorsrontó szokásai és elképzelései felett kell diadalmaskodnia!

Mi még ebben is segítjük Önöket.

Kedves Emberek! Mi kell még ahhoz, hogy végre magukhoz térjenek?

Minden segítséget megkaptak, megkapnak, s ha nem élnek vele, kérjük Istent soha a szájukra ne vegyék, mert küldött Önökért mentőcsónakokat, de Önök valami hollywoodi csodára vártak, ahelyett, hogy beszálltak volna legalább az utolsóba!

 

Áldás az igaz úton járókra!

ILARA

 

Szeged, 2021. 02. 21.