Ursula von der Leyen tegnap hadat üzent a konzervativizmusnak

Békési Marcell Kristóf                 2020.09.17. 08:59

Ursula von der Leyen tegnap Brüsszelben évértékelő beszéd helyett hadüzenetet küldött minden tagállamnak, akik maradiságukkal hátráltatják az európai egység megszületését. De olyat, amit eddig talán egyetlen bizottsági elnök sem mert megengedni magának. A szemünk előtt kezdett tegnap megformálódni az Európai Egyesült Államok.

Hogy mindenki számára egyértelműen fejezzem ki magam: az LMBTIQ-mentes övezetek emberiességmentes övezetek, amelyeknek nincs helye Uniónkban.

– hangzott el az Európai Bizottság elnökének tegnap délutáni évértékelőjében ez a kinyilatkoztatás.  Már ez is kemény mondat egy elméletben párt- és ideológiafüggetlen méltóságtól, mivel Ursula von der Leyen nem csak hitet tett a kontinens egyik, ha nem a legmegosztóbb kérdésében, de egyben kijelentette ezt is: aki nem így gondolkodik gender-kérdésben, annak nincs helye Európában.

A beszéd viszont folytatódik, és a továbbiakban kiderül, hogy amit hallgatunk, az nem évértékelő. Hanem hadüzenet. Mivel talán ez volt az egész beszédben a leglazább mondata.

Az Európai Parlament zengett a monoton tapstól minden kijelentés után, amit Leyen fenyegetően tett a konzervatív tagállamok felé.

Egy a tábor, egy a zászló, egy az ideológia

Ursula von der Leyen egy olyan műfajjal kísérletezett tegnap – vagyis inkább honosított meg – melynek az Egyesült Államokban évszázados hagyománya van: ez pedig a State of the Union.

State of the Union: lényegében nem más, mint egy kötött formájú évértékelő, amire a mindenkori amerikai elnököt az alkotmány kötelezi. Az amerikai Kongresszus két háza ilyenkor összegyűlik, az elnök nekik festi le az ország aktuális helyzetét, a képernyőn pedig szó szerint tízmilliók követik a beszédet – ennek kisebb, savanyúbb, kékebb verzióját eresztette meg tegnap az „európai elnök”, vagy legalábbis aki ehhez legközelebb áll.

Von der Leyen előtt is voltak már 2010 óta ilyen évértékelők, de egyik sem volt még ilyen nagy dobra verve, mint ez az idei: a bizottság szerette volna jelezni, hogy ez a fontos, nem az tagállami értékelők, mivel mi itt elsősorban európai polgárok vagyunk, és csak másodsorban magyarok, portugálok vagy finnek.

A beszéd bő két órán keresztül tartott, Leyen három különböző nyelven felváltva mondta végig, nagyon sok témán végigment, és felerészt tartalmazott kemény odamondásokat és fenyegetéseket nekünk, felerészt pedig kedélyes önvállonveregetést, mint például, hogy „mi bezzeg milyen ügyesen megoldottuk a koronavírust”.

Valószínűleg ha Leyennek egyetlen tweetben és Trump stílusában kellene összefoglalnia az évértékelőjét, akkor az így hangzana:    Meguntam, hogy az EU egy szuperhatalom GDP-jén ülő működésképtelen szarkupac. Megreformálnám, de ti, apró senki nacionalista tagállamok mindent megvétóztok. De ennek most vége.

Abban ugyanis, hogy az Európai Unió hatékonysága, gyorsasága hagy kivetnivalót maga után, diplomáciai impaktja a nagyvilágra pedig lényegében Zimbabvéval vetekszik, igaza van. Ennek az az oka, hogy mindig van egy tagállam, akinek egy döntés nem tetszik, és megvétózza.

És miért vétózza meg? Nagyon egyszerű: mert az a döntés hiába lenne jó az Európai Uniónak, az ő tagállamának nem, és egész egyszerűen a legtöbb kormányfő a nemzeti érdeket az uniós érdek fölé helyezi.

De elméletben ennek nem kéne bajnak lennie, mivel az Európai Unió, mikor a legutóbbi reggeli kávémat lefőztem, még nem önálló állami entitás volt, csak egy gazdasági szövetség.  Na ezen akar nagyon gyorsan változtatni Leyen.

„De mi tart vissza bennünket? Miért van az, hogy az uniós értékekkel kapcsolatos egyszerű nyilatkozatok is késlekednek, felhígulnak vagy azokat más indítékok bénítják meg?”

Milyen témákról volt szó?

A beszéd első felében Leyen főképp négy, többé-kevésbé konszenzusos témát tárgyalt ki, amik közül talán csak a második számít újításnak, bár ezt is egy ideje rebesgetik:

1. Ódákat zengett arról, hogy milyen fasza volt az Unió a koronavírus kapcsán.
2. Beszélt arról is, hogy mostantól nem fogja érdekelni, hogy milyen államok vétózzák meg: ha ő szankcionálni akar valakit, azt szankcionálni is fogja. Ezzel kapcsolatban be is nyújt egy törvényt a parlamentnek.
3. Megígérte, hogy betartja a januárban meghirdetett zöldforradalmat, majd dicsekedett egy sort, hogy az EU milyen forradalmi a környezetvédelem terén.
4. Majd felvázolta, hogy a #NextgenEU program keretei között lesz itt közös uniós felhő, internet mindenkinek, meg mesterséges intelligencia, meg szuperszámítógépek, meg minden. Ezek jelentős része persze irreális, amennyire le vagyunk maradva a mindenkitől is, de ez olyan visszatérő téma Brüsszelben, mint Demszky alatt a tízes metró.

Minimálbéremelés, ingyen internet, európai szilikon-völgy Szófiába és Katowicéba: minden szokásos ígéret elhangzott.

Leyen egy bő óra után rátért a lényegi, mindenkit érdeklő témákra, és a beszéd hangulata egyik pillanatról a másikra érthetően megváltozott: kedélyes önvállonveregetésből és mosolygó ígérgetésből átcsapott politikai manifesztóvá és hadüzenetté „egyes destabilizáló erők” irányába, akik „elzárkóznak a közös megoldástól”.

Migráció:

Migrációs témában olyan gyönyörűen liberális helyzetértékelést adott, hogy ha lenne erről tankönyv, ezt a szöveget kellene betenni.

Először elmondta, hogy akik jönnek, okkal jönnek, mivel sokat szenvedtek, ergo nekünk, bocsánat, mindenkinek kötelessége befogadni őket. Majd hozott néhány példát konkrét migráns-gyerekekkel, akik azóta a svéd orvosi egyetemre járnak (mivel nyilván mind ilyen indíttatásból érkezik):

„A tizenéves Suaddra gondolok, aki szíriai menekültként érkezett Európába és az volt az álma, hogy orvos lehessen, három évvel később pedig elnyerte az írországi Királyi Sebészeti Kollégium rangos ösztöndíját. A Líbiából és Szomáliából elmenekült orvosokra gondolok, akik a befogadó ország lakosságának szolgálatába állították egészségügyi szakértelmüket, mikor a világjárvány elérte Franciaországot.” – szól az érzékenyítés.

Itt jön a legkeményebb mondat, amit a hivatalos magyar fordításban – vélhetően direkt – enyhítettek:   Szeretnék tisztán fogalmazni: ha mi lépni fogunk, akkor minden tagállamnak lépnie kell. – mondta a migráció kérdésében olyan hangnemben, ami nem ismer apellátát.

Rasszizmus:    Hol az emberiesség esszenciája, amikor minden egyes nap roma személyeket rekesztenek ki a társadalomból, mások pedig pusztán bőrszínük vagy vallásuk miatt ütköznek korlátokba?    – tette fel a 16 ezer dolláros kérdést a Bizottság elnöke a képviselőknek és újságíróknak, amiben amellett, hogy egyértelműen és sokadszorra Magyarországra célzott, mint a gonosz megtestesítőjére, arról is tanúságot adott, hogy az egész életét a felső tízezerben leélő családanyának fogalma nincs a cigányság helyzetéről.

Ehhez képest nem hogy az iskolai szegregációt büntetné, de még ennél is tovább ment:
„Ennek keretében javasolni fogjuk az uniós bűncselekmények jegyzékének bővítését, hogy az a gyűlölet-bűncselekmények és a gyűlöletbeszéd valamennyi formáját magában foglalja, függetlenül attól, hogy faji, vallási, nemi vagy szexuális alapon elkövetett tettekről van-e szó.” – mondta.

Az ügyben még egy felelős csinovnyikot is kineveznek majd, egy úgynevezett „rasszizmus elleni küzdelemmel foglalkozó első koordinátort”, jelentsen ez bármit is.

Magyarra lefordítva: ha az állam, amiben élsz, nem tesz eleget annak, hogy téged megbüntessen, amiért cigány vicceket mesélsz vagy „rasszista” mémeket osztasz meg, akkor Brüsszel megbüntetheti. Mármint az államot. Amiért az nem nevelt meg rendesen téged. Igen.

Genderkérdés:

Már rosszat sejtetett, mikor hazaérve már csak az utolsó perceit csíptem el az élő adásnak, és Leyen többek között azzal a „több százezer gyönyörű szivárvánnyal” búcsúzott el, amiket „gyermekeink a szolidaritás jelképeként kitettek Európa ablakaiba” Pride-hét/hónap/évtized alkalmából.

A részletes program elolvasása után sem csalódtam: Leyen szerint gender-kérdésben „aki nincs velünk, az ellenük” érvnek kell érvényesülnie, mert nincs alternatíva: „hogy mindenki számára egyértelműen fejezzem ki magam: az LMBTIQ-mentes övezetek emberiességmentes övezetek, amelyeknek nincs helye Uniónkban.” – írtam már a bevezetőben a legsommásabb mondatot.

De ennél jóval tovább ment: kijelentette, hogy nem nevezhető jogállamnak az, aki nem biztosítja a szivárványcsaládok létét. Vagyis megint ment a zsarolás: vagy homokos-házasság, vagy hetes cikkely. Aki egy országban szülő, az minden országban szülő. – foglalta össze.

Az Európai Egyesült Államok leendő első elnökét látjuk, vagy egy karrierista politikust, akinek a nevére 50 év múlva senki sem fog emlékezni?

Javaslom mindenkinek, hogy olvassa el a szöveget, ha van ideje: az Európai Bizottság oldalára felkerült egy nem hivatalos fordítás, ami nem mindig és mindenben egyezik a tényleges angol szöveggel – ahogy erre legfelül figyelmeztetnek is – de azért ebből is bőven átjön, hogy milyen hangulatú a beszéd.

Építsünk olyan világot, amilyenben élni szeretnénk. – zárta mondandóját Ursula asszony az új állam új jelszavával. A bizottsági elnök szájából valószínűleg többször hangzott el ez a mondat a beszéd időtartama alatt, mint ahány mérnöki diplomával rendelkező migráns ezalatt átlépte a schengeni határt.

A kérdés persze már csak az, hogy milyen az a világ, amit szeretnénk, és pontosan ki szeretné? Mert amit Leyen két óra alatt felvázolt, az biztos, hogy nem az a világ, amit én szeretnék, és nem hiszem, hogy ezzel egyedül volnék.